Bodor András nyomában Oxfordban

Bodor András ókortörténész (1915-1999) az egyetlen jelentős erdélyi történész, aki a XX. században Oxfordban tanult. A szerény unitárius családból származó magyarszováti fiú már gyermekkorában a múlt és a történelem szerelmese lett, részben Kelemen Lajos, részben az unitárius családi hátterének köszönhetően. A szerencse csillaga végül 1937 őszén köszönt reá, amikor elnyerte az oxfordi Harris Manchester College ösztöndíját és két éven át a világ egyik legnevesebb egyetemén tanulhatott. Oxfordi élményeinek személyes jelentőségét jól mutatja, hogy az ebből az időszakból származó gazdag levelezése és korabeli újságokban közölt élménybeszámolói oxfordi éveinek szinte minden mozzanatát rögzítették. Oxfordi élménye és tanulmányai aztán Bodor András további életét is meghatározták: kiváló latin és angoltudása, széleskörű külföldi szakmai és baráti hálózata valamint a kortárs Romániában szinte egyedülálló, angolszász történelem-felfogása egész életében elkísérte és rögös szakmai pályáján hol segítette, hol akadályozta.

Bodor András hosszú és gazdag életútjának kivételes mennyiségű forrása maradt ránk: több száz oldalas, 1915 és 1959 közötti időszakot összefoglaló memoárja

 

(visszaemlékezése), közel ezer levele (1934 és 1999 között), több száz képeslap, fotóarchívuma és kéziratos formában fennmaradt, válogatott tanulmányainak kötete vár feldolgozásra. Ezt a hatalmas, több évnyi munkát és kutatást igénylő anyagot igyekeztem rendszerezni egy, a Bethlen Gábor Alap által támogatott és az Erdélyi Múzeum Egyesület által befogadott projekt részeként. A projekt célja az volt, hogy Bodor András közel ezer levelét digitalizálja, egy adatbázisba bevezesse, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület égisze alatt működő Erdélyi Digitális Adattárba (EDA) feltöltse. Ugyancsak ennek a projektnek a részeként vállaltam, hogy Bodor András 1990-es évek elején a Kriterion Kiadónak leadott válogatott tanulmányainak kéziratát digitalizálom és nyomdakész állapotba hozzuk. A projekt ugyan még fut és a vártnál jóval nagyobb mennyiségű anyag miatt még hosszú évekre adhat munkát, ennek első fázisaként sikerült a hatalmas levél és képeslap-archívumot digitalizálni és feldolgozni, valamint készülőben van Bodor András válogatott tanulmánykötete és az azt bevezető, kismonográfia méretű tanulmány is. Elhatároztam ugyanakkor, hogy a projekt részeként Bodor András oxfordi tanulmányainak részletes feltérképezése érdekében meglátogatom az oxfordi Harris Manchester College-et.

 

Erre idén májusban kerítettem sort, amikor tíz napon át az oxfordi Harris Manchester College vendége voltam. Az oxfordi kutatás fő célja Bodor András két éves tanulmányainak feltérképezése és ottani élményeinek elmélyítése, megismerése volt, valamint esetleges új források felkutatása.

Hosszú, közel fél éven át tartó egyeztetés után, a Harris Manchester College elfogadta a rövid kutatási időszakra igényelt kérelmemet és egy patinás, a XVII. századból származó öreg, fadongozatú házban adtak szállást busás áron. Oxfordba – ahogy Bodor András is 1937-ben – Londonon keresztül lehet legkönnyebben eljutni a külföldieknek. A Victoria Coach Station környékéről szinte félóránként induló buszok viszonylag egyszerűen, ám nem túl gyorsan el lehet jutni Oxfordba. A XII. századi gyökerekkel rendelkező egyetem nemcsak Anglia, de később a kontinens legjelentősebb tudományos és oktatási fellegvára lett. Első magyar diákja egyben az első külföldi is, akinek oxfordi tanulmányairól tudomásunk van: Nicolaus Hungaricus (Magyarországi Miklós) 1194-ben már Oxfordban tanult. A több ezer itt tanult diák közül számos legendás tudós, politikus, sportoló és közéleti személyiség emelkedett ki: 27 brit miniszterelnök, 30 világhírű politikus, 50 Nobel díjas és 120 olimpiai díjazott.  Adam Smith, Harvey, Gibbon, Locke, Halley, Wilde,

 

Tolkien, Hawking és megannyi más neves szellem töltötte itt boldog diákkorát. A 38 kollégiumból (colleges) álló Oxfordi Egyetem város a városban, a kollégiumok pedig mondhatni külön kis világok a patinás, bicikliktől és mostanság Harry Potter rajongóktól zsúfolt egyetem-városban. A kisváros helyi lakói és az egyetem diáksága között alig van kapcsolat, a város hétköznapi forgataga topográfiai, kulturális és gazdasági szempontból is igencsak eltér, sőt, ideológiai háborút vív az egyetemvárossal – ahogy ezt már a XII. század óta tette. Az egyetem a városnak áldás és átok is, de az évente több száz millió eurót bevonzó tanintézmény kétségtelenül a régió, mi több, egész Anglia egyik legnagyobb gazdasági ereje és befektetője. Az egyetem ugyanis nem csak a méregdrága tandíjakból él és gazdálkodik, hanem az évi közel 500 millió eurós kutatási pályázatokból és az ennél is jóval nagyobb összegű gazdasági bevételekből (telkek, kiadott épületek, bevásárlóközpontok).

Bár Nicolaus Hungaricus Oxfordjából szinte semmi sem maradt – a XVII. századi polgárháború és az azt megelőző vallásháború súlyos károkat okozott itt is – a figyelmesen sétáló vagy hosszabb ideig itt tartózkodó látogató találhat még középkori épületeket is. Az egyik ilyen például a tanári kar (concilium) egykori gyűlésterme, amely ma patinás – és méregdrága – étteremként szolgálja úgy a turistákat, mint az ott tanulókat és dolgozókat. Leginkább persze turisták étkeznek itt, hisz az egyetemisták és tanárok saját kollégiumaik ebédlőjében étkeznek. Ezek – csakúgy mint a kollégiumi kertek, kápolnák, sportegyletek és könyvtárak – hivalkodási referenciák: minél szebb, minél patinásabb, minél régebbi és minél gazdagabb, annál nagyobb a hírneve. A kollégiumok egymás között előszeretettel versengenek ma is, oxfordi körökben egyféle hierarchia is él ezek között. A legtöbb, ma látható épület – a már említett conciliumi tanácsterem és a Divinity School gyönyörű, angol reneszánsz stílusában épült nagytermén kívül – szinte kivétel nélkül XVI-XVII. század után épült (vagy lett újraépítve). A neves St. Mary templom számos része őrzi még az eredeti, középkori templom romjait és alaprajzát is, ám az ezerszámra, az egyetem által létrehozott turista-boltokban árult képeslapjain látható hegyes tornya már modern adalék.

Bodor András nyolcvan évvel ezelőtti oxfordi világa nagyon hasonló lehetett a maihoz, persze számos pontban már felismerhetetlen lenne számára: a diákok ma is eljárnak egymás kollégiumaiba teázni és díszvacsora-meghívásnak eleget tenni, átjárnak a Bodleian Library egy-egy kollégiumi könyvtárába, pihennek a kollégiumi kertekben és esténként nagyrészt ugyanazokban a pubokban isszák az angol söröket délután 5 után ahol talán Bodor is tette, a főtéren, a Radcliffe könyvtárral szemben, vagy a King’s Arms nevű patinás kocsmában.

Bodor András kollégiuma a Harris Manchester College az egyetemváros szívében, a Mansfield Streeten végigvonuló XIX. század végi gyönyörű, neogótikus épület-együttesben található. Az épületsort néhány, még a XVII-XVIII. századból fennmaradt ház mellé épitették, amelyek később a kollégium része lett. Az egyik legrégebbi ház a neves filozófus, George Berkeley tulajdona volt, amelynek szobájában Bodor András is lakott egyetemistaként.

A Harris Manchester College gyökereit az angol polgárháború vallásháborújára vezeti vissza, melynek egyik következménye volt a vallásos kisebbségek szakmai és egyetemi önrendelkezése és vallásos kollégiumok létrejötte. Ezek egyike egy katonai akadémia berkeiben fogant meg 1786-ban, amikor 1786. február 22-én létrejön a Manchester Academy a névadó városban, felváltva az unitárius gyökerekkel rendelkező Warrington Academy intézményét.  1803 és 1840 között a Manchester Academy immár Kollégiumként (Manchester College) működik York városában. A Londoni Egyetem megalapítását követően szóba került a kollégium áttelepítése Londonba, ám ez meghiúsult, így az intézmény 1840 után ismét Manchesterben fog működni Manchester New College néven.  1840 és 1853 között az intézmény Manchesterben működik súlyos anyagi problémákkal küszködve, majd 1853-ban Londonba kényszerülnek. 1854-ben alapítják meg a kollégium unitárius részlegét (The Unitarian College, Manchester), amely jól jelzi a mintegy 50.000 fős angliai unitárius közösség tudományos jelenlétét és befolyását. 1860-ban vették fel az első magyar hallgatót Simén Domokost, a nagy hatású Martineau teológus idején pedig megnő a magyar peregrinus diákok száma. 1889-ben született meg a döntés, amelynek értelmében a kollégium Oxfordba költözik. A ma is látható épület 1893-ban készül el Thomas Worthington tervei szerint neogótikus stílusban. Bodor András ebben a patinás környezetben tanult tehát, az erdélyi unitárius egyház és az angliai unitáriusok közötti szoros együttműködés eredményeként. Tanulmányai – főleg klasszika-filológiai, teológiai és történelmi bevezetői – meghatározóak voltak későbbi, erdélyi szakmai pályájának alakulásában is.

Megható volt ugyanabban a könyvtárban tanulni és olvasni a kollégium éves jelentéseit – és benne Bodor András nevét – ahol a neves erdélyi történész is tanult. Susan Killoran könyvtárosnak köszönhetően sikerült Bodor András évfolyam-fotóját is megtalálni, valamint 1937 és 1939 közötti tevékenységét feltérképezni. Ezeket a válogatott tanulmánykötet részeként megjelenő nagytanulmányban fogom majd közölni. A Harris Manchester College bár nem rendelkezik jelenleg erdélyi hallgatóval, de sikerült azért a kis oxfordi magyar közösség egyik vezetőjével, Fehérvári Ádámmal találkozni, aki kivételesen, Bodor egykori kollégiumában tanul.

Oxford nemcsak kollégiumi életéről, de világhírű múzeumairól is ismert. A régészeti (egyiptomi, krétai és római) gyűjteményéről híres Ashmolean Museum, a Darwin-tanok megivtatásáról ismert Természettudományi Múzeum valamint a kulturális antropológia, mint tudomány kialakulására is nagy hatást gyakorló Pitt Rivers Museum csak néhány azon intézmények közül, amelyek egyedülálló élményt biztosítanak az ott tanuló nemzetközi diáksereg és az oda látogató, immár nagyobb számú turistatömeg számára. Oxford ma már teljesen már, mint Nicolaus Hungaricus idején, és a Bodor András korának Oxfordjához sem igazán hasonlít. Csendes esti séták, a késő reneszánsz és neogótikus épületek és tornyocskák, hidak és parkok között sétálva, a fekete öltönyben a városban elmerülő fiatalok hangjától zajos,  bicikliktől  zsúfolt utcákon elmélázva bóklászni azonban olyan élményt nyújt az oda látogatónak Oxford, amit nehezen lehet feledni. Ekkor érti meg az ember igazán, mennyi nagy szellem emléke, szellemisége terjeng ezen a helyen. Az itt tanult nagyok szelleme nemcsak a múzeumi plakettek és tárgyak és a ma már néha kínosan sznob tradíciókban élnek tovább, de pontosan a város egyedülálló „oxfordi”, tehát angolosan patinás és kissé talán kies, vicces hangulatában is.

Ez az élmény kivételes alkalmat adott arra, hogy Bodor András 1937-1939 közötti oxfordi élménytárát megértsem, ottani kapcsolatait kontextusában értelmezhessem. Remélem, sikerül majd ezt a munkát a hamarosan megjelenő válogatott tanulmánykötetében visszaadnunk.

Bodor András oxfordi hallgatóként (középen) tanáraival és kollégáival a Harris Manchester Collegeban 1938-ban

Megjelent a Szabadság kolozsvári napilap 2019. június 13-i számában.