Bodor András élete

Bodor András, az erdélyi magyar ókortudomány máig egyetlen képviselője és nemzetközi hírnevet szerzett művelője volt. Hosszú és emlékekben gazdag életpályájának, szakmai pályafutásának és az erdélyi történetírásban és oktatáspolitikában betöltött jelentős szerepének részletes kutatása még várat magára és egy alapos kutatási programot igényel, amelyre várhatóan a közel jövőben kerül sor. Ókortudósi munkásságának részletes összefoglalója és szakmai tanulmányainak válogatott tanulmánykötete jelenleg készül. Az alábbiakban életpályájának és szakmai pályafutásának főbb mozzanatait kívánjuk bemutatni a neves történész 1915 és 1959 közötti időszakot felölelő emlékiratai, az Erdélyi Történeti Múzeumban őrzött rövid szakmai életrajza és publikációs jegyzéke valamint e sorok szerzője által a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karának számos munkatársával 2009-ben készült interjúi alapján.

Magyarszováttól Oxfordig: a kezdetek (1915-1939)

Bodor András naplójában és önéletrajzi jegyzetében büszkén állapítja meg, hogy amíg „egyszerű falusi gyermekből gimnazista teológus, egyetemi hallgató, oxfordi akadémista, segédlelkész, majd főgimnáziumi tanár és igazgató, egyetemi előadótanár, dékán, konzultáns egyetemi tanár, s nyugdíjaztatásakor egyetemi tanár” lett, igencsak rögös és nehéz volt.

magyarszovat-3-lMagyarszováton, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén született 1915. augusztus 5 –én Bodor Márton (1885-1956) és Székely Sára (1889-1975) gyermekeként régi unitárius családban. Szülőfaluját hosszú oldalakon keresztül, utcáról utcára írja le és mutatja be részletesen, személyes emlékek szinte minden ajtóhoz, portához és családhoz kötötték. Gyermekkori és kamaszkori emlékeit átszőtték a két világháború és a XX. század szörnyűségeinek számos eseménye. Több barátja és utcabeli ismerőse, így a falu zsidó csizmadiája is áldozata lett a század nagy világégéseinek. Ezek az események minden bizonnyal befolyásolhatták a gyermek Bodor fejlődését.  A falu unitárius „nagypapja”, Antónya Mihály és családja igen nagy szerepet fog játszani az ifjú Bodor életében, hisz későbbi feleségét, Antónya Klárát is itt ismeri meg. Bodor saját kétszobás kis házukat, mint mesébe illő udvart ír le, melyet mindig szeretett. Falujához a neves történész élete végéig hű maradt, ezt jól példázza önéletrajza, amelyben több helytörténeti adalékot és családfa-kutatásának eredményét is megemlítette. Az első alkalommal 1213-ban említett faluban a Bodorok a Székelyek után a második legnépesebb családot alkották. Bodor András saját családfáját egy 1948-ig meglévő dokumentum alapján egészen a XVIII. századig tudta visszavezetni, bár elmélkedése szerint a Bodorok már a XIII. században is a falu várjobbágyai között lehettek. Három testvére, Márton, István és a gyermekkorában elhunyt Mihály társaságában nőtt fel. Iskolás éveit szülőfalujának unitárius iskolájában végzi, ahová szülei 1922-ben íratták be. A saját bevallása szerint „bátortalan, érzékeny lelkű, hamar sértődő, félénk, de ambiciózus gyermek” Benczédi Márton tanító alatt indult el a tanulás pályáján. korai éveinek egyik meghatározó élménye volt az 1925-ös év, amikor a magyarszováti templom tatarozása közben felbukkantak a XIV. század előtti freskók. A tudománytörténeti szenzációnak számító leletet meglátogatta Kelemen Lajos, a Magyar történettudomány akkori doyenje, akivel később Bodor is kapcsolatba került. A neves történész-levéltáros “markáns alakját” az gyermek Bodor sokat bámulta, miközben majdani apósával, Antónya Mihállyal a templom-freskót kutatták. Ugyancsak ebben az évben, 1925. október 7-én került sor Kolozsváron az  unitárius esperesek és felügyelőgondnokok értekezletére, ahol Benczédi Márton javaslatára Bodor Andrásnak ítélték az egyház oktatási támogatását, azzal a feltétellel, hogy papi vagy tanári pályára lép majd. Ez a döntés több okból is végérvényesen megpecsételte Bodor András életét: egyrészt elválaszthatatlan köteléket hozott létre az Unitárius Egyházzal – melynek élete végéig aktív tagja marad – másrészt az oktatói, értelmiségi pályára terelte a tehetséges ifjú életét. A döntés következményeként ugyanakkor a majdani történész 1926-ban végleg elhagyja szülőfaluját és Kolozsvárra költözik, ahol az Unitárius Kollégiumban fog élni és tanulni. Tanulmányi eredményei már az első három évben jól tükrözték, hogy nyelvtudása átlagon felüli volt. Latin fordításból egyedüliként ért el tízes eredményt.

Az ifjú Bodor számos forrásból lelt értelmiségi támaszra, de a legerősebb hatást a neves64184 kolozsvári János Zsigmond Unitárius Gimnázium gyakorolta szakmai fejlődésére. Kiváló tanárai, így a neves latinista, Markos Albert (1878-1949) vagy későbbi kollegája, Octavian Florea révén, a történelem és a klasszika-filológia ragadta el, ám a vallásos intézmény és családi háttér a teológia iránti érdeklődését is megalapozta. Ilyen hatások eredményeként válik egyszerre két intézmény, az Unitárius Teológia és az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójává 1933 és 1937 között. Itt nagy hatást gyakorolt rá a Keresztény Magvető szerkesztője, Gálfi Lőrinc vagy a Kolozsváron elsőként összehasonlító vallástudományt oktató Kiss Elek későbbi unitárius püspök (1888-1971), aki többek között a buddhizmus és kereszténység kapcsolatának neves kutatója volt. A teológiával párhuzamosan, akkor már gyakorló légátusként, Bodor András az egyetemen is tanult. Bár a klasszika-filológia és a történelem érdekelte, a neves filológus, Theodor A. Naum (1891-1980) szigora megnehezítette dolgát. A tőle tanult szigort aztán Bodor maga is etalonnak tekintette és oktatói munkájában alkalmazta. Tanárairól – akik közül némelyek látható nyomot hagytak Bodor András, a majdani ókortörténész formálásában – igen nagy részletességgel és nemegyszer humorosan ír. Udvarlásaik és alkohol-problémáik ugyanúgy ott szerepelnek önéletrajzi jegyzeteiben, mint Bodor egyetemi sikerei. Ezek közül kiemeli – talán nem véletlenül – későbbi kollégája, Constantin Daicoviciu „eruditul nostru”, azaz a „mi tehetségünknek” nevezte epigráfiai szemináriumain nyújtott teljesítménye miatt. Visszaemlékezéseimben kiemelte, hogy az 1930-as évek végére a romániai közhangulatban uralkodó szélsőjobboldali mozgalom már az értelmiségiek körében is elterjedt, ami több egyetemi botrányt és verekedést gerjesztett. Ebből ő és a magyar diákság legtöbbször kimaradt. 1937 nyarán kitűzték az oxfordi Harris Manchester College ösztöndíját, amelynek több neves kolozsvári, elsősorban unitárius tagja is volt már Bodor András előtt, többek között Kiss Elek unitárius püspök és Balázs Ferenc (1901-1937) költő, író is. Oxfordi elődje, aki számos pragmatikus tanáccsal látta el Bodort annak első külföldi útjára készülve Erdő János, a majdani unitárius püspök volt. A versenyvizsga angolból, görögből és latinból állt. A vizsga nehézsége és Bodor felkészültsége miatt nem akadt versenytársa, így a szakmai kollégium neki ítélte az ösztöndíjat. Emlékirataiban megemlíti, hogy ezáltal minden bizonnyal ő volt a legelső magyarszováti, aki külföldön tanult. 1937. szeptember 30-án Bodor elhagyta Kolozsvárt és két éven át, 1939-ig Oxfordban tanult, a tölgyfaszobában, ahol az immaterializmus atyja, George Berkeley (1685-1753) tengette Harris_Manchester_College_Oxford_20040124utolsó hat hónapját. Itt, angol nyelvtudásának csiszolásán túl, számos neves tanárral is megismerkedett. Nem egy közülük, így a neves filozófus, Frederick Heinemann (1889-1970) zsidó származása miatt kényszerült emigrálni akkoriban Németországból. Bodor András Oxfordban szerzett szellemi és szociális tőkéje meghatározó volt élete végéig. Nemcsak a kollégiummal ápolt további kapcsolatai, de az ott kötött barátságok révén az erdélyi tudományosság egyik legnagyobb nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező kutatója tudott lenni. Oxfordi élményeiről 1937-től számos cikket közölt a Keleti Újságnak, amelyek egyben első közleményei is voltak. Olvasmányélményei között olyan könyveket találunk, amelyeknek esélye sem volt az akkori Erdélybe vagy egyáltalán, Közép-Európába eljutni. Iwrin Edman (1896-1954) „The mind of Paul” című könyvének „Paul and Mystery Religion” című fejezete – amely a kora kereszténység terjedését a pogány kultuszok kis vallási közösségeivel hasonlítja össze – Bodor szemében is meglepő, újszerű volt. Emlékirataiban megjegyzi, hogy a kötetet akkoriban még Angliában sem igazán fogadták örömmel.  Oxfordi olvasmányélményei, szemináriumai és az ottani akadémiai standardok új etalonként szolgáltak a majdani erdélyi ókortudós számára. Bár elsősorban Ótestamentum-irodalmat olvasott, nagy szorgalommal kereste a magyar kultúra angliai szakirodalmát és az ókori vallásokról szóló műveket is, amely későbbi nagy tanulmányaiban is visszaköszön majd. Angliai tartózkodása alkalmával számos várost és egyetemet meglátogatott, többek között Liverpoolban és Birminghamben is járt. Birminghami élményei közül nagy lelkesedéssel számol be emlékirataiban az ott elsajátított pedagógiai módszertanról, amely kivételes hangsúlyt fektetett az egyetemisták lelki világára és az egyénközpontú oktatásra. Oxfordi barátai között ott találjuk a neves jogász, Balla Aladár fiát, vagy a későbbi neves orientalistát és műgyűjtőt, Unger Ödönt is. Ekkor ismerkedett meg oxfordi barátjával, a híres hindu értelmiségivel és jogharcossal, S. K. George-al, aki Mahatma Gandhi egyik legnagyobb népszerűsítője volt az angol értelmiségi körökben. Tőle kapta Bodor András Gandhi egyik könyvét, amelyet élete végén aztán le is fordított magyarra (Móhandász Karamcsand Gándhí Hind Szvarádzs, avagy az indiai önkormányzat, Kriterion, Kolozsvár, 2010).

 Úgy kolozsvári, mint oxfordi tanulmányai során ott lapult szegény származásának súlya, amely azonban a legnagyobb hajtóerőként motiválta tanulásban és önismeretben egyaránt. A patinás angol egyetemen töltött évei nemcsak szakmai de szellemi és szociális téren is nagy változásokat eredményeztek a zárkózott, félénk és nemegyszer megfelelni kényszerülő, Közép-európai fiúban. Lejegyzéseiből kitűnik, hogy bár sokszor szembesült a társadalmi és kulturális kategóriák közötti feszültséggel, kitartása és illemtudó jelleme, szorgalma és csendes kedvessége megnyerte a nemegyszer szkeptikus angliai elitet is.

A teológiától az ókortudományig: az egyetemi ranglétra nehézségei (1939-1947)

Oxfordi tanulmányútját követően, Bodor András 1939 őszén tért vissza Magyarszovátra, majd Kolozsvárra. Úgy szülőfalujában, mint az egyetemi berkekben már a háborús hangulat és feszültség fogadta, amely megnehezítette az elhelyezkedés döntése és terhe alatt álló ifjút. Bár segédlelkészi állást kaphatott volna több helyen is, így Fogarasban, Bodor tudta, ha ezt elfogadja, kockára teszi egyetemi tanulmányait és el kell hagyja DSCN0469KKolozsvárt és annak pezsgő egyetemi és értelmiségi köreit. Döntésében már ekkor egyértelműen érezhető, hogy tudatosan a kutatói, egyetemi pályára készül, igaz, ehhez számos kisebb konfliktust kellett vívjon Kiss Elek unitárius püspökkel és önmagával is. Az egyháztanács döntése értelmében Bodort végül 1941-ben latin tanárrá nevezik ki az Unitárium Kollégiumba. A legzivatarosabb időszakban, tanárát és egyik példaképét, az ugyancsak klasszika-filológus és rendkívül művelt Gálffy Zsigmondot váltja az Unitárius Gimnázium tanári gárdájában, majd 1945 és 1948 között annak igazgatói székében is. Középiskolai latin tanári tevékenységének későbbi gyümölcse lesz az a számos latin nyelvtankönyv amely meghatározta úgy a magyar, mint román nyelvű latin oktatást Erdélyben az 1950-es és 60-as években.

1939 őszén folytatja a két évvel azelőtt befagyasztott egyetemi tanulmányait. Számos új barátra is szert tesz, így ekkor ismerkedik meg a kolozsvári zsidóság egyik prominens tagjával, Neumann Tiborral és a később társzerzőjével és barátjával, a neves klasszika-filológussal, Szabó Györggyel. Ugyancsak ebben az időszakban ismerkedik meg Kelemen Lajossal és Abrudbányai Jánossal, akikkel később konferenciákon is részt vesz.

Neumannt számos atrocitás és támadás érte az egyetemen az egyre feszültebb antiszemita és legionárius környezetben, amelynek még az egyetem akkori rektora, Florian Stefănescu-Goangă akadémikus is áldozata lett. Őt alig egy évvel Bodor hazaérkezése előtt, 1938 november 28-án sebesítették meg a legionáriusok egy sikertelen gyilkossági kísérlet során. Bodor visszaemlékezéseiben kiemeli, hogy míg 1937-ben a teológia és a történelem kar hallgatóinak nagy része demokrata vagy baloldali eszméket vallott, addig 1939-1940-ben már döntő többségük a hitlerista politika híveivé váltak. Ilyen környezetben az Angliában szerzett szellemi és politikai tapasztalatok már legkevésbé sem mutatkoztak hasznosnak, sőt számos problémát okoztak a későbbiekben Bodornak. Ezek ellenére, jó kapcsolatai és diplomatikus természete megmentette a legnehezebb időszakban is a nyílt konfliktusoktól. Néhány esetben neki sem sikerült a politikától távol maradnia: egy német –barát cikket lefordított és közölt a rövid életű Keleti Újság hasábjain 1939-ben.

 Doktori disszertációja középkori témában íródott, Gellért csanádi püspök Deliberatio című munkájáról szólt. Ebben elsőként mutatta ki, hogy a szentéletű püspök latin nyelvű teológiai művében Szent Isidorus Etymologiae című munkájából inspirálódott. Doktorijának rövid, ötven oldalas változatát már 1943 –ban a Századokban közölte. Témavezetője Ivánka Endre (1902-1974) klasszika-filológus és bizantinológus, aki a bécsi döntést követően rövid ideig tanított Kolozsváron, majd 1944 után Bécsbe emigrált. A doktori cím megszerzését követően Bodor András továbbra is az Unitárius Egyházhoz kötődött szorosabban. Titkára volt a Berde Bizottságnak, a Dávid Ferenc Egyletnek, kiadója az Unitárius Közlönynek, tagja az Unitárius Irodalmi Társaságnak, különféle egyházi szertartásokat végzett. Az egyházi környezet ugyan szakmailag kevésbé volt provokatív számára, de az 1943-45 közötti időszakban nagyobb biztonságot adott, mint az egyetemi környezet, ahol óriási változások következtek be.

Az egyetem szolgálatában: iskolateremtő tanár, iskola nélkül (1947-1999)

  1947-től már a Bolyai Egyetemen tanít angol nyelvet, majd 1948-tól ókortörténetet. Ebben, az utókor által sokat bírált és sötét korszakban a tanszék dékánja is volt. 1969 –től válik az ókortudomány professzorává az akkor már Babeș-Bolyai Tudományegyetemként ismert intézményben. A román és magyar oktatói gárda közötti feszültségnek szelídebb időszakaiban Bodor András jelentette a hidat a két tábor között. Kiváló kapcsolatai révén valamint a C. Daicoviciuhoz, D. Protasehez és D. Prodanhoz fűződő viszonylag jó vagy legalább diplomatikus kapcsolatai fontos támasza volt a létfenntartásért küzdő magyarcropped-img_03032.jpg történelem-oktatásnak. Számos feszültséggel teli egyetemi tárgyaláson Bodor András tekintélye és nemzetközi kapcsolatai jelentették a magyar oktatás mentőövét. Ilyen tekintetben, jelenléte és személyisége túlhaladt a Történelem Kar történetében betöltött szerepén és a kolozsvári magyar egyetemi oktatáspolitika egyik jelentős alakjává, stratégájává tette az 1948 és 1990 közötti nehéz időszakban. Tekintélye ellenére azonban, soha nem tudott kilépni a román akadémikusok árnyékából és ahogy 1959 után Ferenczi Istvánnak sem sikerült valódi erdélyi magyar régészeti iskolát létrehozni a Pósta Béla utáni időszakban, úgy neki sem sikerült magyar ókortudományi hagyományt teremteni Erdélyben. Ebben a minőségében egyedüli hajtása és kitartó pillére volt egy reményteljes generáció derékba tört igyekezetének.

Tudományos munkássága közel 400 tanulmányból, ismeretterjesztő cikkből, esszéből, műfordításból, tankönyvből és kulturális írásból áll. Bibliográfiáját ő maga is figyelemmel vezette, de igen részletesen megmaradt az Erdélyi Régészeti Múzeum adattárában is. Ókortörténészi munkásságának hatását és jelentőségét az erdélyi és általában véve, romániai ókortudomány területén máig nem térképezték fel. Tanulmányait nemcsak román és magyar, de angol, német és francia nyelven is közölte. Tudományos kapcsolatai olyan személyiségekkel kötötték össze, mint a legendás angol régész és ókortörténész, Eric Birley vagy a nemrég elhunyt francia középkorász, Jacques Le Goff. Ennek is köszönhető, hogy egyike volt azon kevés romániai ókortörténésznek, akiket felkértek az Aufstieg und Niedergang der Römischen Welt című többkötetes, monumentális munka megírására. Bodor a daciai ún. görög-római vallás emlékanyagát mutatta be. Ez a tanulmánya – amely alighanem a legtöbbet idézett külföldön is – máig pótolhatatlan munka a romániai ókorkutatásban. Kolozsvári berkekben jól ismert a Napoca név felvételekor irt tanulmányai vagy az erdélyi ókorkutatás történetét összefoglaló munkái.  Vitatható, hogy az 1974-es névcsere népszerűsítésében miért vesz részt a Történelem Kar számos más régészével és tanárjával egyetemben. Ennek pontos dokumentációja és részletes feltérképezése további kutatásokat igényel. A névcsere botrányt azonban pozitívan árnyalja számos Kolozsvár római múltjával foglalkozó szakmai tanulmánya, amely mai napig az egyetlen részletes elemzése a város római múltjának. Műfordítóként, olyan műveket ültetett át magyarra, mint Rotterdami Erasmus „A balgaság dicsérete”, Aiszóposz meséi, Francis Bacon – Az új Atlantisz vagy M. Gandhi, Hind Szvarádzs című, 2010-ben posthumus kiadott munkáját.  Műfordításainak nagy részét a Téka sorozat adta ki, számos munkáját Szabó György és tanára, Gálffy Zsigmond segítette.

Bodor András 1999 október 4 –én hunyt el, alig egy évvel vegyész fia, Bodor A. András halálát követően. Temetésén Csucsuja István egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy a kolozsvári egyetem „Nestora, korunk legnagyobb tudású tanára” távozott.

Munkássága mindezen túlmutat azonban. Egy olyan korban tudott Erdély talán első és máig leghíresebb magyar ókortörténésze lenni, amikor a Posta Béla iskola már rég megvetette a klasszika-régészet biztos pillérét Kolozsváron. Kortársai, László Gyula és Ferenczi István ezt a hagyományt vitték tovább. Bodor viszont, az Alföldi András és Kerényi Károly által Magyarországon meghonosított egyetemes és interdiszciplináris ókortudomány irányvonalának egyetlen, talán túlságosan is magányos, magának való titánja volt. Egy olyan korban oktatott magyar és román diákokat, majd karolta fel a magyar régészet és ókoroktatást, amikor meg kellett küzdenie többszörös kisebbségiként számos politikai és kulturális ideológiával. Ókortörténészi hagyatéka és az erdélyi magyar egyetemi oktatás történetében játszott kiemelkedő szerepe Bodor Andrást a Babeș-Bolyai Tudományegyetem zivataros évtizedeinek egyik emblematikus alakjává teszik.

Forrás: Szabó Csaba: Bodor András (1915-1999). In: Rüsz-Fogarasi Enikő (ed.), Fürdőélet Erdélyben. A Babes-Bolyai Tudományegyetem, Magyar Történeti Intézetének I. Évönyve 2017, 219-229.

Advertisements

Blog at WordPress.com.

Up ↑

Create your website at WordPress.com
Get started
%d bloggers like this: